gravexit oldala

Az autizmussal élõ gyermek problémájának lényege a szociális-kognitív és kommunikációs készségek fejlodésének zavara, amely a személyiség fejlodésének egészét áthatja (pervazív), és általában fogyatékos állapothoz vezet.Az autizmussal élo gyermekek csoportjába soroljuk mindazokat az autisztikus állapotban lévo, vagy korszerü kifejezéssel az autisztikus spektrum zavarba (autism spectrum disorder, ASD) tartozó gyermekeket (A gyakorlatban különbözo, orvosi szempontból az ún. pervazív fejlodési zavarok [pervasive developmental disorder, PDD] közé sorolt diagnózisuk van, mint például gyermekkori autizmus, atípusos autizmus vagy Asperger-szindróma.), akikrol közös szükségleteik alapján, az ellátás szempontjából, így pedagógiai szempontból is egységesen kell gondolkoznunk, mert általános értelmi képességeiktol függetlenül azonos jellegu, speciális szükségleteiket kielégíto, sajátos nevelési megközelítésre van szükségük.

Mivel nincs látható, típusos külso jele, és a probléma belátása, megértése bonyolultabb, mint a többi, klasszikus fogyatékosságé, az autizmus felismerése, leírása és a szakszeru ellátás kialakulása mindenütt igen késon indult meg. Az autizmussal kapcsolatos pszichológiai, gyógypedagógiai, orvosi és alapkutatások ma is igen nagy intenzitással folynak, és az állapot ismertsége igen alacsony szintu szakmai és laikus körökben egyaránt.
Az autizmus kutatásának ugrásszeru fellendülése az 1960-as évektol kezdodött számos kiemelkedo klinikus és kutató munkásságának eredményeként, mint például sir prof. Michael Rutter (London), prof. Eric Schopler (n. Carolina, USA), dr. Lorna Wing (London). Számos kérdésben mai felfogásunk azonos a klasszikus nézetekkel, számos kérdésben azonban élesen különbözik tolük.

Egyértelmu, hogy az autizmus a viselkedés jellegzetes tüneteivel leírható állapot, amely különbözo, agyi fejlodési és muködészavart okozó organikus tényezok hatására jöhet létre. Okai között, amelyek nem teljesen tisztázottak, elsosorban genetikai és az idegrendszert károsító hatásokat, esetleg azok interakcióit feltételezik. A genetikus meghatározottság igen eros. Ezt jól mutatja például az a tény, hogy az autizmussal élo gyermekek testvérei között az átlagosnál ötvenszer gyakoribb, 2,7% az autizmus megjelenése. Az autizmus minden értelmi szint mellett elofordulhat, és gyakran társul más fogyatékossággal, fejlodési zavarral. Ennek megfeleloen a klinikai kép igen sokféle lehet, az autizmus súlyossága, az értelmi színvonal, az egyéb képességek, illetve fogyatékosságok és a gyermek személyisége függvényében.

A hagyományos felfogással szemben az autizmust nem betegségnek, nem elmebetegségnek (pszichózis) tartjuk, hanem a fejlodés olyan zavarának, amely minoségében és mennyiségében is eltér a normál fejlodéstol, és az esetek többségében fogyatékos állapothoz, típusosan igen súlyos fogyatékossághoz vezet. Ennek megfeleloen orvosi értelemben nem gyógyítható. A várható élettartamot az autizmus nem befolyásolja. Az esetleg jelentos mértéku fejlodés mellett az alapveto probléma az egész életen át fennáll, és dönto hatással van a szociális beilleszkedésre és életminoségre, a képességeknek megfelelo színvonalú életvezetés elérésére. Ez utóbbi az önellátás, pl. a szobatisztaság kialakításától a megszerzett egyetemi diploma ritkán sikeres gyakorlati felhasználásáig terjedhet. Sajnos, a nagyon változatos korai kép alapján a prognózisban várható jelentos különbségekre nem lehet egyénenként következtetni. Némi támpontot adhat a gyermek tesztekkel mért intellektusa (nem az esetleges kiemelkedo szigetszeru képességek) és a beszédfejlodés tempója.
Újabb vizsgálatok szerint a PDD, illetve a tág értelemben vett autizmus nem annyira ritka állapot: a nukleáris csoport (gyermekkori autizmus, ahol a gyermekkori jelzo a kezdetre, és nem arra utal, hogy ez a forma felnottkorra elmúlik) kb. a lakosság 4 ezrelékét teszi ki, de az enyhébb, jobb értelmu vagy atípusos esetekkel együtt, tehát az egész autista spektrumot figyelembe véve 0,2%. A fiú-lány arány átlagosan három-négy az egyhez.
A klinikai kép sokféle lehet, a jellegzetes tünetek közül bármelyik hiányozhat, a viselkedésben megmutatkozó fo tünetek azonban, amelyek a diagnózis alapjául is szolgálnak, azonos funkció-területen jelentkeznek:
1. A korai kezdet jellemzo
Valószínuleg típusos esetben az állapot veleszületett, de értékelheto tüneteket csak 1,5 éves kor után találunk, mert ekkor jelennének meg a normális fejlodés során az autizmusban érintett és mai módszereinkkel már vizsgálható funkciók.
2. Minoségi károsodás és általános elmaradás három területen:
i€­ a) a reciprok (kölcsönösséget igénylo) szociális interakciókban (a metakommunikáció, pl. szemkontaktus használata a szociális kapcsolatok szabályozásában, a kölcsönösség, a kortárskapcsolatok, a vigasz, az öröm, élmények kölcsönös megosztás stb.);
i€­ b) a kommunikációban (beszéd kialakulása, a kialakult beszéd funkcionális használat, pl. társalgás fenntartására, illetve nem beszélo gyermeknél kompenzációra való törekvés más eszközökkel, a beszéd metakommunikatív oldala, mint ritmus, hangsúly, intonáció stb.) és a játékban (változatos és spontán szerep-, illetve imitatív játék); valaminti
€­ c) a rugalmas viselkedés-szervezés területén (pl. sztereotip, repetitív, (azonosan vagy azonos jelleggel ismétlodo), illetve azonossághoz való ragaszkodást tükrözo tünetek).
A tünetek 3-5 éves korban, tehát az óvodáskorban a legtípusosabbak, illetve legsúlyosabbak. Kisgyermekkorban a beszéd fejlodésének zavara (olykor visszafejlodés), magány szeretete, szuk köru érdeklodés, amely ebben a korban foleg a tárgyak fizikai jellegzetességeire vagy azonos aktivitásra irányul, a szimbolikus játék hiánya, sztereotip mozgásos tünetek (pl. kezek röpködo mozdulata, bizarr tartások, grimaszok, lábujjhegyen járás), illetve a szenzoros viselkedés furcsaságai (pl. szagolgatás, vizuális ingerek keresése) a jellemzoek. Egyre nyilvánvalóbb a szociális kapcsolatteremtés és a kommunikáció alapveto fogyatékossága (nem teremt vagy kezdeményez kapcsolatot, a szülokkel is csak szükségletei kielégítésére, a tárakat figyelmen kívül hagyhatja, átgázol rajtuk, fél tolük, agresszív, idegenekkel gátlástalanul elfogadó vagy kedves, a veszélyeket nem ismeri fel, stb.). A környezo világ megismerésének zavara, a kommunikáció lehetetlenségét is okozhatja a jellegzetes ragaszkodást az azonossághoz, a ritkább kóros fokú leválaszthatatlanságot az anyáról, a frusztráció és félelem kapcsán jelentkezo düh- és szorongási rohamokat, pl. nyilvános helyen, vásárlás közben, közlekedés során, várakozáskor. Jobb értelmu gyermekeknél a szuk köru, sztereotip érdeklodés már nem szenzoros ingerekre irányul, hanem szociális tartalommal nem bíró, vagy funkcionális értelmétol elvonatkoztatott témákra, érdeklodési körökre: pl. térképek, közlekedés, jármuvek, országok és fovárosok, lakcímek, és gyakori a zene szeretet. A tünetekbol egy-egy gyermeknél nem találjuk meg az összeset, és súlyosságuk is igen változó lehet. A régebben abszolút diagnosztikus kritériumként értékelt szemkontaktus-hiány például csak a legsúlyosabb autistáknál fordul elo. (A jellemzo tünet a szemkontaktus gyenge, a szociális funkció szempontjából fogyatékos használata, pl. bámulás). A diagnózis a gyakorlatban a lehetséges 18 hónapos kornál általában jóval késobb születik meg, az ellátó rendszer és a szakemberképzés hiányosságai miatt. Az iskoláskorig vagy még tovább kezeletlenül maradt fejlodési zavar és deviancia gyógyító és fejleszto célú ellátása a növekvo korral egyre nehezebbé válik, bár a nevelhetoség, taníthatóság idoszaka az autizmussal élo fiatalok esetében benyúlik a felnottkorba, így sohasem túl késo a fejlesztést elkezdeni.

SÚLYOS ZAVAR VAGY SPECIÁLIS NEHÉZSÉG, FURCSASÁG JELLEMZÕ:

- a társas kapcsolatokban: pl. társaktól való elkülönülés vagy szokatlan közeledés, egyoldalú interakció;
- a kommunikációban (beszéd, gesztus, mimika): pl. a beszéd hiánya, a beszéd szintjéhez képest gyenge beszédhasználat, kommunikáció, vagy a nyelv szó szerinti értelmezése, furcsa tartalma, szokatlan hanghordozása;
- az érdeklodés, aktivitás és játék területén: pl. szokatlan, sztereotip, repetitív tevékenységek, hobbik;
- a gondolkodásban, a tanulásban és a mindennapi alkalmazkodásban pl: ragaszkodás az állandósághoz, a megszokotthoz;
- a mozgás területén: pl. repkedo kézmozgás, lábujjhegyen járás;
- az érzékelés-észlelés területén. pl. csökkent fájdalomérzés.